Az előzetes várakozásunkhoz képest kis csapatunk valóban kis, sőt minimális létszámmal képviseltette magát az Érdkörbe 2009 városkerülő kerékpáros túrán, ugyanis a tervezett 8-10 emberke helyett mindössze hárman jutottunk el sikeresen a rajthoz 2009. április 26-án, az immár harmadszor megszervezett rendezvényre. Kis feleségem, bátyám és én alkottuk a minimál csapatot. Nem sikerült magunkkal hozni még egy bringást.
Fél tíz környékén értünk le a Stop Shopból startoló mezőnyhöz, mintegy másfél kilométert hozzátéve a tervezett 30-as túrához, ami a városkerülő leghosszabb távja volt az idén. Már messziről látszott, hogy sok más bringást is vonz a rendezvény, Érd-felsőnél egy apuka terelgette be gyermekeit az aluljáróba „Maradjatok nagyon jobboldalt!” felkiáltásokkal. Bátor fickó, én egyszer próbáltam ott végigbringázni, a mellettem elhaladó kocsik nekem is azt sugallták, amit az apuka a kicsiknek, ennek az lett a következménye, hogy pedállal lekoccoltam a túl magas padkát és majdnem a kocsik alá borultam. Hoppá. Erre többet nem is jövök, inkább elmegyek Érd-alsó véemhá felé. Ott meg mondjuk az éjszakai buliban széttört üvegek és hirdetőtáblák szilánkjait kerülgethetem a lejárón. Érdekes adalék, hogy ezek a hétvégi szilánkok leghamarabb szerda magasságában szoktak csak felsöprődni…
Szóval a Stop Shopban már megy a buli, tele a pakoló kerékpárosokkal! A szakállas, sisakos főszervező éppen eligazítást tart, vigyázzunk egymásra, csak jobb oldalon közlekedjünk, és hasonló figyelmeztetések. Körbenézek mekkora a sapka arány. Hát nem nagy, kevesebb mint a fele emberkén látok kobakot. Jó hír, hogy a gyerekeken nagyobbrészt van. Kérdezem tesóm, ő miért nem vette fel? Mert nagy benne a feje. :) Jó, szóval hiúság oké, biztonság nyema! :)))
Tíz előtt elkezdik szervezni a gyerkőcök érdkörét, ami a körforgalomba zajlana, de ha jól vettem ki ez valahogy nem akart összejönni, minden srác nagy kört akart menni ezek szerint. Aztán egyszer csak megindul a menet, a zsaruk és felvezető motorosok (az érdi motoros klub vigyázta a rendezvényt) már mennek is az Alsó utca felé, a massza pedig utánuk. A szakállas-sisakos szervező kicsit meglepődik, hogy hé várjatok még, de aztán belátja, ha elindul a kritikus tömeg akkor, nincs ami megállítsa*. Lassan besorolunk majdnem a legvégére, és óvatosan elindulunk.
Az első szakasz könnyű. Le az Alsó utcán, majd ki a Felső utcára és le a Duna-gátig (térképet lásd a poszt alján). Ezen a szakaszon szemlátomást a rendezők, résztvevők, motorosok és rendőrök egyaránt még csak rázódnak bele a helyzetbe, de mire a gátról visszakanyarodva megáll a menet a Minaret után, hogy mindenkit bevárjon, már tudjuk nagyjából mi a rend. Kell is, mert ilyen tömegben kicsit veszélyes már tekerni, az ember elé bármikor bevághat egy cikázó kisrác, vagy egy cikázó kisrácot kikerülő másik kerékpáros, vagy a cikázó kisrácot kikerülő bringást kikerülő…, meg még vagy 500 egymás elé bevágás kombinációt ki lehetne hozni. Másik majrés helyzet, amikor valaki csak úgy megáll hirtelen. Ilyenkor szépen bele lehet döngetni a másikba.
Egyébként ez az időnként megállás és bevárás jó koncepció, így nem húzódunk szét a 30 kilométeres távon 28 kilométer hosszan véglegesen megbénítva a forgalmat, illetve saját magunkba torkolva. Snake című telefonos játék mindenkinek megvan? Na ami ott vesztés, azt elkerüljük el itt ezzel a módszerrel.
A rendőrség előtt újból megállunk mielőtt ráfordulnánk a Velencei út dombjára. A sor vége túl lóg a romos SZTK épületén, és a Soós pékség szép forgalmat bonyolít le a fagyizni betérő bringásokból. A keresztforgalmat lezárják, mehetünk tovább. A dombra fel kissé lihegős, lefele pedig veszélyesen tempós. A lejtő alja felé már ápol is valakit a kísérő mentő. Egy gyerekbicikli felborulva… Reméljük semmi komoly baja nem esett. :(
Legurulunk, közbe valahonnan pár kocsi és furgon is a menetünkbe keveredik, de szerencsére türelmesen kivárják, amíg elkanyarodunk a Zámorira. A madár nevű utcák mellett haladva rákanyarodunk a Vadlúd utcára, majd a Kossuth dombon megyünk fel, itt várja be harmadszor a menet a lemaradókat. A 15 kirisek továbbmennek egyenesen, és a domb túlfelén legurulva visszatérnek a starthoz. Csókot dobálok kicsi feleségemnek, és nagyon büszke vagyok rá ahogy elteker hazafelé. 30-asok balra el. Innen egészen Érd tetejéig folyamatos emelkedés lesz, sokan vagy nagyon bátrak, vagy nem ismerik a terepet. Egészen kicsi gyerekeket és láthatóan hétvégi kerékpárosokat előzök le, ahogy megpróbálom utolérni tesómat, aki időközben előre ment. A mezőny nagyon széthúzódik, nem érem utol őt a következő megállóig, a Lőcsei-Szovátai sarokig sem, pedig állatira tolom felfele, néha kicsit szabálytalanul átsorolva a bal sávba. Tehetem, mert lefele alig van forgalom. Egy rendező hölgy ilyenkor azért üvölt mögöttem „Húzódj le jobbra légyszives!” és én meg is teszem, amint tudom. De könyörgöm mit csináljak, ha az emelkedőn belassuló kettes-hármas csapatokban mennek egymás mellett? Jó, nem kötelező előzni, igaz.
Start tovább az M7 felé, majd át alatta a Fűtő-Fuvaros utca felé. Ez egy nagy emelkedő jobbkanyar, itt látom munkában másodszor az ambuláns autót. Egy idősebb úriember ül az út szélén fűben, lihegve, de mosolyogva. Szemlátomást nincs komolyabb baja, ez megnyugtató.
Megint bazi emelkedőn teperünk felfele, a szembeforgalom itt már nullára redukálódik, előzgethetek. A Szaknévsor ihletésű utcák közül a Burkolón jobbra kanyarodunk, majd egy meredekebb leejtő tövében rögtön balra. Tesóm később meséli, hogy idétlenkedő srácoknak hiába szólt ő is, meg egy rendező is, hogy veszélyes kanyar, egy kiskrapeknek sikerült elnyalnia. A bringája a terelőként álló rendőrkocsi alá csapódott, ő meg beszerzett egy négyzetméter horzsolást.
A balos után megint nagy domb következik, ilyen dombos ez az Érd, a fene bele, majd az Iparos utca tetején, Érd legeslegvégén, hosszabb időre leparkol a menet. Ez az utolsó emelkedés sok embert megviselt, isszuk a vizet, lihegünk. Megvan bratyóm is. Kinevezzük az egyik erdőrészt pisildének. A menet több mint fél órát várakozik. Mellettünk egy kockás sapkás menő srác dohányozik, és bebassza az erdőbe a kiürült műanyag flakonját. Alig állom meg, hogy beszóljak neki, ugyan miért is teszi, rohadtul el tudta volna vinni vissza is. Lejátszom a fejemben a beszélgetést, hogy tudnám meggyőzni, hogy nem kötözködni akarok, csak a cselekedete értelmetlenségére és bunkóságára szeretnék rávilágítani, meg hogy nem az a baj konkrétan, hogy most eldobta, hanem az, hogy ő és az egész korosztálya egy kurva nagy kukának tekinti az egész világot. Nem szólok végül, ebben kismértékben az is közrejátszik, hogy sokan mások is kukának használják az erdő alját. Nem ma, hanem úgy általában. Fasza.
Csinálok pár fotót a kritikálmasszáról, meg a gitározó srácról és az éneklő lányokról, majd a tömeg lassan nyeregbe száll és elkezd legurulni. Innen jön a dolog könnyebb része, a pedálozás helyett a fékezés kerül előtérbe. A domboknak ez a lényege, ha felmentél le is kell jönni. Ősi érdi bölcsesség.
A Szövő utca szombat óta a barátom, a dombos futásom alkalmával ezen a szakaszon felfedeztem Érd második (másik…?) működő közcsapját. Ez az utca egy hullámvasút az M7-ig, három kisebb emelkedő és lejtő következik, ezen az egyenes szakaszon marha jól látni milyen sokan vagyunk. Megpróbálom megsaccolni, de nem nagyon megy, én nagyobb sűrűségű futóversenyekhez vagyok szokva. Ezer ember, vagy kétezer? Nem tudom eldönteni. Valahol közötte lehetünk, de az sem kizárt, hogy összejött a célként kitűzött 2009 érdi kerékpáros. Remélem!
Az M7 felüljáró és egy rövid balos kanyar után jobbra térünk a Felsővölgyi utcára. Semmi más dolgunk nincs, csak fékezünk és vigyázunk egymásra, Vígan száguldok tesómmal a milkós kecók között a viszonylag keskeny úton. A többi bringás is teper, de még a srácok is odafigyelnek egymásra, érzik, hogy nem jó sem az árokba borulni, sem a kerítésekre kenődni. A domb aljában megint bevárjuk a sort, balra paloták, jobbra villák. Tesóm szerint nyilvánvaló, hogy a villák pénztárosoké, a paloták pedig árufeltöltőké, mert utóbbiak sokszor éjszakai pótlékot is kapnak, és megengedhetik maguknak az effajta komolyabb építkezést. Szerintem ironizált.
Na, megyünk már tovább, legurulunk a Kutyavár dombján, balra megtekinthetjük magát a Kutyavárat, vagyis a belőle maradt 3 méter falat, jobbra pedig az érdi urban legend szerint a Kutyavár köveiből épült kerítéseket. Már ki is értünk a Balatoni útra, ahol a teljes lezárásnak és az enyhe lejtésnek köszönhetően kétszázzal tépünk végig egészen a Tesco-körforgalomig. Innen már csak felteperünk a dombon és vissza is értünk a kiindulópontra.
A parkolóba gyűlik a bringás nép, de mi bratyesszel elgurulunk a sörözőig, ahol már négy rendező pótolja a folyadékveszteséget, mi is így teszünk. Jól esik a finom, hideg csapolt sör. Gyorsan meg is isszuk.
Mire visszamegyünk már a triálosok bemutatója tart, a srácok profin nyomják a közönséget is bevonva. Ha jól láttam a végén már hat egymás mellett fekvő kisrácot ugrattak át, mi meg tapsoltunk, mert örültünk, hogy nem estek rájuk, és hogy nem is csapódtak közénk, mert helyet azt nem nagyon akart adni a kíváncsi tömeg se a nekifutáshoz, se a lassításhoz. A látványosság után a sisakos-szakállas rendező úr (Ki kell derítenem a nevét, aki tudja mondja meg!!!) még szól néhány szót annak a pár embernek aki maradt, és megköszöni a támogatóknak és segítőknek. Felmutatja az Érdi Kerékpáros Koncepció vastag dokumentációját, és elárulja a lényegét: Érden jobb lesz majd bringázni. Legelőször elgyalulják a dombokat, gondolom.
A Critical Mass mintájára felemeljük a cangákat, ezzel búcsúzunk egymástól, és köszönjük meg egymásnak a részvétel, lehetőséget.
Teszünk még egy tiszteletkört, személyesen is megköszönjük a sisakos-szakállas úriembernek: „Jó buli volt, köszönjük!”, majd vigyorogva és elégedetten hazatekergünk babgulyást enni. Azt mondják ősszel is körbe érünk…
*Kínában ahol egymilliárd ember kerékpározik, a bringások nem tudnak átkelni a nagyobb kereszteződésen a folyamatos keresztirányú autóforgalom miatt. A lámpa nélküli csomópontban folyamatosan gyűlnek a kerékpárosok, míg számuk elég nagy lesz ahhoz, hogy mindannyian egyszerre elindulva sikeresen átkelhessenek, elállva az utat a keresztben közlekedő autók elől – ezt nevezték el kritikus tömegnek (critical mass).
