Pár napja az egyik érdi bölcsőde udvarára ismeretlenek betörtek. Nem vittek el semmit, „csak” a gyerekek fajátékait törték, rúgták szét. Aki sűrűn jár a város központjában az ezen meg sem lepődik, a törés-zúzás sajnos már megszokott.
Tegnap Diósdon volt dolgom, ahová busszal mentem át. Visszafelé láttam, hogy a buszmegállót kamera figyeli. Nem a kamerára lettem figyelmes, hanem a figyelmeztető szövegre, hogy vigyázzak magamra, vagy feljelentenek. Vigyáztam én, nem akartam problémát. A megálló egyébként tiszta volt, olyan rongálást nem láttam, amit érdemes lenne megemlíteni. Tehát a kamera hatásos.
Egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy a mi városközpontunkat eddig miért nem pásztázták kamerák? Ha kamera figyelné a vasútállomást, a körforgalom környékét, a játszótereket, akkor nem lenne itt semmi baj. Közel a rendőrség, ha probléma van egyből lehet intézkedni. (Bár a kamerázás ügyében most vannak előrelépések (elvileg a pénz is megvan rá))
Egyébként a buszpályaudvar és a vasútállomás környékén egyre sűrűbben látok járőröző rendőröket, aminek örülök, mert eddig nem nagyon lehetett őket látni. Bízom benne, hogy valami elrettentő erejük lesz, és csökken a rongálás és a bűnözés.
Diósdon még a buszmegállót is bekamerázták
2009.06.02. 13:50 BKV figyelő.hu
7 komment
Címkék: bűnözés rendőrség kamera központ fejlesztés rongálás érd diósd
A bejegyzés trackback címe:
https://erdfigyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr531159060
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
annacsek 2009.06.02. 17:06:41
hello!
Érden is lesz kamera, asszem szeptembertől vagy 40-et raknak ki, aztán bővítik úgy 90-100 db-ra, a pénzt már elkülönítették rá.
Érden is lesz kamera, asszem szeptembertől vagy 40-et raknak ki, aztán bővítik úgy 90-100 db-ra, a pénzt már elkülönítették rá.
budaf(u)ck 2009.06.02. 20:22:57
Nagyon helyes.Remélem budapesten is végre történik ezügyben valami és nem a betört üvegeket fogom látni meg a firkákat.
spateni érdi megállóba tennék bőven kamerát és Barossra.Asszem jópár érdi cigány és budafoki firkagyerek meglenne végre!
spateni érdi megállóba tennék bőven kamerát és Barossra.Asszem jópár érdi cigány és budafoki firkagyerek meglenne végre!
annapeti 2009.06.02. 20:32:54
A vidéktől is van mit tanulni, akárhogyan is szépítjük a dolgot...
A baj ott kezdődik, hogy mindenki arra törekszik, hogyan nyerészkedjen, hogyan tegyen szert minél több pénzre. És ameddig ez így van, addig nem nagyon lesz fejlődés...
Hajrá Diósd, hajrá Érd..!
A baj ott kezdődik, hogy mindenki arra törekszik, hogyan nyerészkedjen, hogyan tegyen szert minél több pénzre. És ameddig ez így van, addig nem nagyon lesz fejlődés...
Hajrá Diósd, hajrá Érd..!
Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2009.06.03. 12:31:30
Abszolút kamerapárti vagyok. Remélem, hogy lesz Érd zűrös helyein is, minél hamarabb. És remélem, hogy nem törik össze őket és nem adják el ócskavasnak. És valaki valóban figyeli majd a rendőrségen a képet, és a balhés gyerekeknek utánamennek és megfogják a fülüket. Akár a helyszínen (ez lenne az optimális), de ha nem megy, akkor rá két napra.
Szeretném egyszer azt látni reggel a vasútállomáson, hogy két lekapcsolt grafitis gyerek sikálja a sz*rt a falról, amit előző este rákent, és egy marcona rendőr felügyeli őket. Nagyon nőne a rendőrség becsülete a szememben, talán még az egy százalékomat is nekik adnám új gumibotra.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.06.04. 12:46:44
@Lemúr Miki: a grafiti sikálás még a legkevesebb, azt szeretném látni, amikor a zsaru üti azt aki szétverte pl a reklámtáblát. :)